spc777
névtelen

ggg

ggg

ggg

Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Statisztika
Indulás: 2004-03-27
 
Fontos linkek
 

Nyitóoldal Novella Fórum Vendégkönyv Más írásaim e-mail


Tisztelt Látogató!

 

Ezen az oldalon Spc777, polgári nevén Specht József írásait olvashatod.

A portált azért kezdtem el építeni, hogy a Fény az alagút végén című novellámat minél többen el tudják olvasni,  de úgy döntöttem, hogy - amint időm engedi - egyéb írásaimat is felteszem ide.

Ha írásaim olvasása után leküzdhetetlen vágyat érzel arra, hogy véleményt mondj, vagy csak beszélgetnél velem, használd a Vendégkönyvet, vagy a fórumot, illetve írhatsz e-mailt is.

Szeretettel köszönt a szerző: Spc777

ui.: Nem vagyok profi portálépítő, ezért itt néha döcöghetnek a dolgok! :)))

 

 

Fény az alagút végén

 

... Majdnem húszezer forinttal jöttünk ki a műhelyből. Nem tudtam a meglepetéstől szólni. Beültünk az autóba, Imre valamit az ég felé fordulva mondott, hogy halleluja, meg dicsőség, meg ilyenek. Aztán látva elképedésemet, elmagyarázta, hogy minden lehetséges annak, aki hisz, és hogy a Teremtő Isten segített nekünk abban, hogy ezt az üzletet megkössük.

Én pedig mondtam, hogy ez már elő volt készítve, és szerencsénk volt, meg ilyeneket. ...

Szerencsejátékosként mindig csak vesztettem, de szisztémát váltottam, és ma már nyerő vagyok. (Spc777)

 Tovább >>> 


Kis Hőtérkép

Kis Hőtérkép Magyarországról

Fogyás

 

A fórumon néhányan hozzászóltak ehhez a témához és m ivel ismerek olyan embereket, akiknek ez probléma (magamat is ismerem), valószínűleg néhány hét múlva el kezdünk itt komolyan foglalkozni az elhízással, illetve inkább azzal, hogy hogyan tudjuk a felesleget letenni.

Pillanatnyilag egy aktuális költözködéssel vagyok elfoglalva. Tudod! Pakolás, átrendezés, festés, polcfelfúrás, zárcsere, stb.

Ezért most csak ennyi, de eljön a napja! :)))

 

Spc777

Szombat reggelről

 

Korán keltem és befejeztem, amit tegnap elkezdtem:

 

Utas ABC

 

...természetesen ilyen esetekben a buszvezető azonnal a közharag tárgyává válik (nem a bunkó BMW – s, aki bevágott eléje és azonnal satufékkel megállt, mert a szöszi barátnőjét éppen ott kellett kitenni a kocsiból…), és még úgy is járhat, mint a kislányt elütő tanárember a közelmúltban...

 

Tovább >>>

Más írásaim

Ez az oldal azért jött létre, hogy Fény az alagút végén című, novellámat minél többen láthassák, olvashassák. Vagy éppen használhassák arra, hogy hasonló helyzetben levő embertársaiknak segítenek vele.

De születtek egyéb írások is az elmúlt időben, melyeket az alábbi linkeken érhetsz el.

(Spc777)

 

TV Játék

Békés demonstráció

Olvasói levél

Szabályos vagy emberséges

Képzelt Riport

Megtagadott nyomozások

Városi kerékpározás

 

 

Játsszunk!

A fórumban a "Szólánc" témában csak egy szót kell beírnod: mindig az utolsó szó utolsó betűjével kezdődjön az általad beírt szó! És a lényeg: csak olyan szavakat írjunk, melyek szerepelnek a Bibliában!

Spc777

 

Fontos!

A vendégkönyv változott! A nagyon régi vendégkönyv néhány bejegyzését sikerült megmentenem és az új idők bejegyzéseivel kiegészítve mostantól ezt a felületet használjuk. Nekem jobban tetszik! Spc777

 

Érdekes beszélgetés indult a fórumon a fogyással kapcsolatban!

 

 


Gyertek be és tudjatok meg mindent a GTA I-tõl a GTA V-ig    *****    A GP egyik legújabb ONCE UPON A TIME-os oldala!TÁRSSZERKIT KERESEK! JELENTKEZZ // TÁRSSZERKIT KERESEK! JELENTKEZZ // TÁE    *****    ANIMALS HUNGARY | Gyere és ismerd meg kedvenceidet! Kutyák, macskák, hörcsögök, lovak. Érdemes benézni. Mindennap friss!    *****    ANIMALS HUNGARY | Gyere és ismerd meg kedvenceidet! Kutyák, macskák, hörcsögök, lovak. Érdemes benézni. Mindennap friss!    *****    A GP legelsõ és legfrissebb SHERLOCK-os oldala! Új design... KATT// KATT// KATT// KATT// KATT// KATT// KATT// KATT// KAT    *****    Nina Dobrev letölthetõ részek, elõzetesek, naprakész információk, új desing THE VAMPIRE DIARIES-NINA DOBREV as ELENA    *****    A GP egyik legújabb és legfrissebb ONCE UPON A TIME-os oldala! Új design... KATTTT // ÚJRANYÍLT! // ÚJRANYÍLT! // ÚJRANY    *****    KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT    *****    Gyere be és tudj meg mindent a GTA 1-tõl a GTA 5-ig! Megéri!    *****    ANIMALS HUNGARY | Gyere és ismerd meg kedvenceidet! Kutyák, macskák, hörcsögök, lovak. Érdemes benézni. Mindennap friss!    *****    TÖBB MINT 370 000 KÉP! PORTÁLÉPÍTÉS,PORTÁLSZÉPÍTÉS,SCRIPTEK,KÓDOK,CSS,HTML,GENERÁTOROK,TUTORIALOK,KREATÍVITÁS,EXTRÁK...    *****    ANIMALS HUNGARY | Gyere és ismerd meg kedvenceidet! Kutyák, macskák, hörcsögök, lovak. Érdemes benézni. Mindennap friss!    *****    Új design a honlapon! Scriptek, jQuery, tutoriálok, kritika, grafika stb... Gyere és nézz be! SteveeWorld ***** KATT!    *****    linktár    *****    blue mobile lidl - mobiltelefon szolgáltatás blue mobile    *****    KUKKOLJ BE MERT TALÁLSZ VALAMIT BIZTOSAN!    *****    IDE MINDIG ÉRDEMES BENÉZNI Picur Mini ABC Nyitva: mindennap 5-21h-ig Bp. IV. Nádor u. 87. AZ ÜNNEPEK ALATT IS NYITVA!    *****    A hydra szeme c. kisregény minden fejezete olvasható az oldalon! Kaland, izgalom, mediterrán környezet. A hydra szeme.    *****    hitelkalkulátor    *****    Nemrég újra elindult a Magyar Super Mario Fan Club! Sok hír, cikk, érdekesség és kép a Super Mario világából!